Ébredések....(Sokadjára)

Első gyermekem, Erika születésekor18 éves voltam. Donatella, a legkisebb hat évvel később született. Ezalatt a hat év alatt sok minden történt. Más lett a világ, és én is sokat változtam. Most nem a politikára utalok. Anyaként is megváltoztam.
Első lányomat a magam arcára kívántam formálni. Én ezt nem tudtam akkor, csak később értettem meg, hogy vitáink mögött egyfajta türelmetlenség volt. Annak a vágya, hogy gyerekeim minél inkább hozzám hasonuljanak. A kisebbekhez, akik mára már egyáltalán nem kicsik, sokkal több belátással, megértéssel viszonyultam. Nem akartam megváltoztatni őket.
Miért változtam? Nem csak a hat év természetes átalakító hatása miatt.  Be kellett látnom  Azt, hogy a megfogant élet nem csak biológiai konstrukció. Azt, hogy a legkisebb gyerekben is ott van egy egész személyiség. Kibontatlanul, elfedve, de létezően.
Szülőként sokunkban van/volt hajlam azt hinni, hogy a személyiség üres palack valahol a gyermek belsejében és nekünk az a dolgunk, hogy ezt a palackot teletöltsük. Súlyos félreértése ez a gyerekek világának. Nekem szerencsém volt, mert idejében megértettem a legfontosabbat, azt, hogy a gyerek nem fél vagy negyed ember. Egészek ők, egész belső világgal, ami nem csak azért más, mint a miénk mert ők még kicsik, hanem mert önállóak még akkor is, ha törékenyek életük kezdetén.
Mos,hogy a két kisebb már itthon van és a nagy majd valamikor este jön,mert sok órája van meg a röplabda edzés....Hmmm.Tudom,hogy kezdek rendbe jönni magammal.Tudok segíteni magamon,így szépen lassan majd másokon is.Felszabadító érzés mit ne mondjak.:)Annyira jó,hogy ők a családom.Minden apró cseprő bajokkal egyetemben.Boldog ember vagyok és örülök,hogy ezt tudom:)