Anya&Szülő....(Gondolkodtató bárkinek!)

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti...., de azért, valahogy mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint, - hogy is magyarázzam csak ezt - , mint amikor az ember azt mondja állam, meg azt mondja haza. A hazáért élek és halok, az államnak adót, fizetek. És annak ellenére, hogy adót fizetni lényegesen könnyebb, mint meghalni, csodálatosképpen rengeteg emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha, senkiről nem hallottam, hogy lelkes örömmel fizetett volna adót.
Hát így vagyunk valahogy az anyával meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű. A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyengédség a világon.
Az anya meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egész más tulajdonságai nyilvánulnak meg a szülőben, mint az anyában.

Aki a harmadik szobából, csukott ajtókon át is meghallja, hogy a hathetes kislánya sír, az az anya.Aki szeretne azonnal berohanni hozzá, és egy kis jó langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant az is az anya. Aki be is rohan hozzá, kibontja, megnézi, vízteleníti, de soron kívül egyetlen korty anyanektárt sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, mikor a gyereknek fogzási fájdalmai vannak az az anya. De aki csukamájolajat ad neki, hogy mennél hamarabb jöjjön ki mennél több foga az már a szülő.
Általában aki képes arra, hogy a saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a szörnyű, dohosan csúszós, ízetlen és mégis kibírhatatlan ízű kotyvalékot az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet. Aki azonban ugyanekkor képes arra, hogy azt mondja: nyönyönyö, jaj de jó, jaj de finom, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a megveszekedett csukamájolajat az nem a szülő kérem. Az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő gyermeke olyan nagy kisfiú, hogy az idén már az első osztályba iratkozik az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri el a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor először engedi be a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia, aki most lép be az oroszlánbarlangba az már megint az anya.

Aki nappal megbünteti a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját az a szülő. De aki azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az az anya. Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz? – az a szülő. De aki fűnek fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek mennyi rengeteget kell tanulni, az már megint az anya.

Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet ennek vagy amannak a kislánynak az még mindig a szülő. De aki ugyanekkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, most kezdik elszakítani lelkétől lelkedzett magzatát, és tulajdonképpen legjobban szeretné a fia táncpartnerét azt a kacér, kis szőke démonnövendéket megpofozni az már megint az anya.

És mégis: az anyából lesz a jó anyós a szülőből a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, amíg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egészen váratlan és csodálatos dolog történik.Eltűnik a szülő és eltűnik az anya. Vagy mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle. De ez a nagymama se az anyára nem hasonlít, se a szülőre. Annyira nem, hogy állandóan hadilábon áll mind a kettővel. A szülőt ridegnek tartja, az anyát túlzottnak, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan: a gyerekkel.
Mintha soha nem lett volna szülő és soha nem lett volna anya. Mintha így született volna ötvenegynéhány esztendős korában, egyenesen nagymamának.
Zágon István

Nos örök mitnemérteszem?Ezerkörömmel kapaszkodsz még belém?