Optimistán a valóságba

„ Mielőtt elítélsz vedd fel a cipőmet és járd végig az utam
Járd végig a múltamat érezd a könnyeimet
éld át a fájdalmaimat az örömömet.
Tedd meg a lépéseket amelyeket én megtettem
és botladozz meg minden kövön amelyen én megbotlottam
S mindegyik botlás után állj fel és menj tovább úgy ahogy én tettem.Csakis ezután ítélkezhetsz rólam felettem.Akkor mondhatod hogy ismersz.”
Napok óta kering ez az idézet az interneten, és egyre inkább azt érzem, hogy rólam szól. Több aspektusból is. Lehetek az, aki kijelenti,de lehetek az is akinek szól.
Mostmár mondhatom,hogy jól vagyok,hogy helyre tettem magamban azokat a dolgokat ami megtorpanásra késztetett,amitől kissé értéktelennek éreztem magam,s amiért menekültem minden olyan dologba,ami számomra nem hogy nem jellem építő volt,de lerombolt egy két olyan értéket bennem amitől azt mondtam jó ember vagyok.


Rájöttem.hogy Mindig lesz valaki vagy valami ami elrontatja a kedvem. Mindig lesznek akadályok nehézségek, amikre ha rágondolok görcsbe rándul a gyomrom.
Ezek nagy részét magamnak köszönhetem.
Viszont mindig lesz valaki vagy valami amitől jobb kedvem lesz és rá gondolok megmagyarázhatatlan és lekaparhatatlan vigyor keletkezik az arcomon.
Ezek nagyrészt viszont olyan embereknek köszönhetem akiket szeretek és ez kölcsönös :)
Rájöttem annyi dologra.(csak azt sajnálom, hogy ennyire későn érő típus vagyok, na de mit tehetek?
Lejátszani csak azt a kottát tudod, melyet magaddal hoztál. Sok mindent variálhatsz. Elronthatod. Rosszul játszhatod. Szépen játszhatod. Rögtönözhetsz. Szólamokat megváltoztathatsz benne; oda is vághatod a hegedűdet, hogy darabokra törjön, (...) - de a Nagy Kottádtól nem térhetsz el lényegesen. Elronthatod az életedet, és kihozhatsz belőle gyönyörűséget is: de akár csúnyán, akár szépen, sőt csodálatosan játszod: a TE DALOD SZÓL!
Valami kétely szerűséget érzek a férjemmel kapcsolatban is…talán inkább éreztem, mert most, hogy felelős felnőttként kezdek gondolkodni, ráébredek a hibáim miértjére, és a változtatásra is hajlandó vagyok, ami az igazi ajándék.
van egy különös játék.. nő és férfi játssza. írott szabályai nincsenek. szabályait egyedül a szívükben lévő érzés, az egymás iránti őszinteség, a tisztelet, a bizalom határozza meg. mert egy játékot lehet sokféleképpen játszani. lehet közönséges módon, ahol csak az számít, hogy nyerjek, mindegy, milyen áron. taktikázom, minden eszközt bevetek, hogy gyorsan legyőzzem a másikat, térdre kényszerítsem, uralkodhassak felette, és megmutathassam a világnak, hogy ki vagyok én. és lehet nemesen, amikor az számít, hogy a játékban együtt lehetek a másikkal, és az a cél, hogy mindketten élvezzük, mindkét fél arra törekszik, hogy a játék a másiknak szépet adjon, örömet adjon. így a játék szép lesz, igaz lesz, amiben nincs kapkodás, nincs csalás, nincs vetélkedés. És ebben a játékban csak együtt győzhetünk. nem legyőzni kell a másikat, hanem vele együtt győzni. győzni, és elnyerni a másikat. és ez nem játék
A végére még egy kicsit magamról a felismerés, ami nem volt egyszerű de felszabadító, és ezzel boldoggá tevő Én úgy hiszem, az emberiség konfliktusból született. Talán ezért él mindegyikünkben egy sötét oldal is. Néhányunk magához öleli. Néhánynak nincs választása. Mi többiek küzdünk vele. És a végén olyan természetessé válik, mint a lélegzetvétel. Egy ponton mindannyiunknak muszáj szembenézni az igazsággal. Önmagunkkal. Természetesen az elmélkedésem majd folytatom…Viszont most még tervrajzot kell készítenem a gyerekeimnek a kincses szigetről, ahol meglelhetik a húsvéti csokikat, tojásokat….J