Választásaim:)

Mit tennék, ha az életem kezdeném újra? Nem. Nem tehetem. De ha mégis. Akkor valószínű könnyek helyett mosolyognék. Haragom helyett megbocsátanék. Gondolom ezt most, de biztos ugyanúgy elkövetném a hibáimat, de talán tanulnék belőlük. Nem tudom, ki voltam. Igazán nincsenek gyökereim. Mint egy gyenge fa csemete, amit rossz időben és terméketlen talajba ültettek. De mégis rügyet eresztettem. S a folytatás? A családom. Köszönettel tartozom, míg élek, mert nélkülük nem rónám most is a sorokat. Kaptam én szigort, mikor mosoly és ölelés kellett volna. De sajnos engedékenységet is, mikor vas szigorra lett volna szükség.
 Igazából nincs panaszom. Talán csak kevesebb hév, és több reális gondolatokra lett volna szükségem. Kevesebb ösztönre. Kevesebb érzelemre, s talán jobban választhattam volna. De ha mást választok. Nincs meg az ajándékom, a legnagyobb, mit isten adhatott: a gyerekeim.
 Most pedig nem tudom, ki vagyok. Persze, feleség, anya, gyerek. Ezzel semmi baj, de igazából csak egy szikla, mit a tenger hullámzása itt-ott kikezd. Talán még messziről szépnek látszik, de közelről már észrevehető az enyészet. Változnék én, csak nehéz. Változom néha, de sok erőm veszi el. Mosolygok és belül sírok. Sírok és belül reménykedem. Gyűlölök, mikor mindenki más megbocsájtana. S ragaszkodva szeretek, mikor már senki nem tenné. Néha szeretem magam, de a tükör elé állok, és megvetést érzek saját irányomba... Elgondolkodtató.
 S ki leszek? Ez a megfejtendő kérdés. Könnyű azt mondani, hogy erős vagyok, ha nem ér semmi baj. Ha nem bánt senki. Ki leszek én? Erős fa, ki ágaival biztonságosan átöleli azt, aki odaáll. Vagy csak száraz kóró, ki a gondoskodás hiányában elszárad. Szemétdombra kerül, s többé senki nem emlékezik rá. Nem gondolja át. Ki volt, és mivé lett, na és most hol van.
Pont mint a fenyő,amit az idén is  szeretnénk megfejteni...