Persze,ha az ember lányának nem kellene ügyet intézni,és a
bürokrácia útvesztőjén morzsát szórni,nehogy eltévedjen,akár meg is békélnék vele.
Bár mikor haza értem meleg fogadott.Illatok melyet soha senki nem vehet el tőlem senki.
Kicsit furcsa ez,de valami olyasmi fogott el,hogy ez mind-mind az enyém.
Az ügyintézés szörnyű volt.Tudni kell,hogy gxerektartásért harcolok
Hátha Állam bácsi lesz oly kedves kifizetni azt,amit,egy apának kellene.
Persze az apa szót itt csak kémiai,vagy biológiai szempontból értem,mert sosem volt jó szülő.
Találtam igazi apukát a gyerekeimnek és saját részre egy társat,akiért hálát kellene mondanom.
Bizony az első válásom nem volt zökkenő mentes és érzelmileg túlon túl megviselt engem is
de a gyerekeket még jobban.Mi régebben Békés megyében éltünk és amint rám talált a
nagy ő Rengeteg ébren töltött éjszaka után,arra jutottunk,hogy költözünk.
A párom a jól fizető munkahelyét nem szerette volna feladni,Én pedig azt gondoltam,hogy
a rengeteg bántás és sárba tiprás elől elfutok.Kérdőn néztek rám akkor a gyerekek. Írtam
nekik egy levelet,szeretném megosztani veletek.
Erikának Zsoltikának Donatellának
furcsa dolgokat tud produkálni az Élet...talán van oka annak, hogy egymás karjába sodor két olyan embert, akinek semmi helye nincs egymás mellett...mert nektek meg kellett születnetek...ma már tudom, hogy egyedül ezért találkoztunk mi ketten...ha ti nem érkeztetek volna, gyors szakítás lett volna a vége...két ellenség vagyunk...de életük egy olyan szakasza, amiben a legfőbb vágy a család alapítás volt, összekovácsolta őket, úgy gondolták, majd a gondok elmúlnak, majd minden más lesz családként...
én Családra vágytam...gyermekként nem igazán kaptam meg, én nagyon akartam, olyan nagyon, hogy igazi család, igazi béke, apa-anya-gyerekek...kezdetektől voltak intő jelek, de én nem akartam őket látni, hiába látták oly sokan, akik ismertek...figyelmeztették őt is, hogy nem leszünk jó párosítás...
persze hiába jött el a legnagyobb csoda az életünkben mikor megszülettetek, a befoltozott lyukak egyre koptak, nem lehetett már toldozgatni, meg kellett látnom, hogy ez nem az a Család amire mindig vágytam...eleinte elhittem, hogy bennem van a hiba, sok mindent rosszul csinálok, hiszen mindig kaptam a kritikákat, hiszen én nem tudhatom mi a család, én nem "olyan" családban nőttem fel, mint ő...próbáltam mindig jobb és jobb lenni, megfelelni, mert akkor majd minden jó lesz, még nincs veszve minden, igenis harcolni kell a Családért...de egy családhoz kevés egy férfi, egy nő és három gyerek...valami hiányzott...
teljes szívemmel-lelkemmel csak felétek fordultam, bennetek találtam meg önmagam, ti voltatok a legnagyobb boldogságom...imádtam Anyának lenni, olyan sokat adtam és kaptam viszont tőletek...sokáig ti segítettetek át a magányos-átsírt-szomorú-kétségbe esett éjszakákon...
de mikor a kritikák már az anyaságomat is támadták, megtépázták, megalázták, elfogyott minden erőm...jobban fájt, mint bármi addig...mert azt TUDTAM, HOGY IGENIS JÓ ANYUKÁTOK VAGYOK...
MIATTATOK...miattatok maradtam, mikor már régen menni akartam...
MIATTATOK...miattatok jöttem el, mikor már nem lehetett tovább maradni...csak rátok gondoltam...mert nekem nem könnyebb lett, hanem sokkal nehezebb...de ilyen légkörben nem lehet felnőni, nem akartam, hogy így nőjetek fel...
Apátok ezért a lépésért mindig gyűlölni fog engem, elhoztam a gyerekeit...régen hittem abban, hogy egyszer majd lenyugszik és belátja, hogy így volt a legjobb...nem tudtunk békét teremteni...és béke nélkül nem lehet egészségesen gyermeket nevelni...
nem nyugszik meg, és nem látja be soha talán, hogy ketten voltunk hibásak azért, ahová eljutottunk, engem okol...sokáig szerettem volna meggyőzni őt arról, hogy nem így van...de már nem akarom, nem tudom, képtelenség...
megfosztottalak benneteket sok mindentől...ez nem igaz...mi ketten fosztottunk meg három ártatlan gyermeket attól, hogy az Édesapjával és az Édesanyjával együtt szeretetben éljen...hibásak vagyunk...
ma már szerető, meleg CSALÁDBAN ÉS OTTHONBAN élünk...ami igaz, a szó legszorosabb értelmében nektek a nem legigazibb, de én hiszem, hogy sokkal többet kaptatok és kaptok így, most, tőlem, tőlünk...
én ma már elfogadom, hogy ennek így kellett lennie, soha egyetlen percre sem bántam meg a lépést, amit értetek tettem...és sok apró pici jel megerősít ebben nap, mint nap...
tudom, hogy jól döntöttem, mikor...
könnybe lábad a szemetek egy állat miatt, egy elpusztult növény miatt...mikor megsajnáltok egy koldust, mikor megsajnáltok egy szegény embert, mikor sírtok egy összetaposott karácsonyi gömb miatt, mikor sírtok, ha veszekedést láttok-hallotok...én is ilyen vagyok, ti is ilyenek lettetek...és ez pipogyaság, anyámasszonykatonaság? nem drágáim, nem az...érző szív, rengeteg szeretet és érzelmi intelligencia...alapot kaptatok egy érző élethez, egy boldog-békés kapcsolathoz, CSALÁDHOZ, amit majd alapítani fogtok...boldog vagyok, hogy imádjátok az állatokat, a növényeket, az embereket...
számomra minden ember egyenlő...legyen autószerelő, benzinkutas, fodrász, vagy ügyvéd, vagy orvos...minden ember egyenlő, akinek a szíve helyén szív lakozik...szeretem Gergőt, aki sírni tud egy kutya miatt, az Édesapja miatt, aki igazi szív-lélek ember...nem szeretem a kemény, sírni nem tudó, határozott, akarnok férfiakat...
akármi is lesz belőletek, akármennyi kudarcotok lesz az életben, nekem mindig a legfontosabb részeim vagytok...mindig büszke leszek rátok és a szeretetem töretlen marad...
soha többé nem próbálom apátokat meggyőzni, soha többé nem teszem ki magunkat a haragjának, gyűlöletének, mert nem az fáj, hogy engem bánt...az fáj, hogy megint látjátok, megint ti vagytok az áldozatai...
nektek nem az kell, hogy jusson, hogy mellé, vagy mellém álljatok..., nem lehettek bírók egy harcban, egy vitában soha többé...
ennek egyetlen módja van, ha mi ketten nem találkozunk és nem beszélünk egymással...mindenki foglalkozzon a saját életével, aminek ti mindig részei lesztek és maradtok...el kellett ezt mondanom nektek, mert itt most megfogadom, hogy a mai írás után, én erről soha többé nem szeretnék beszélni...többet nem tudok mondani...bántani nem fogom, ahogy eddig is próbáltam elkerülni...ha rólam hallotok majd kígyót-békát már nem érdekel...bízom bennetek, bízom a szívetekben, ami tudni fogja helyén kezelni a dolgokat...
ha nem teszem meg ezt a lépést, maradok a gyűlölet-harag-bosszú szintjén...
MIATTATOK...miattatok nem maradok ezen a szinten...megbocsájtok neki, megbocsájtok magunknak, és a témát ezennel lezártnak tekintem...
teljes valómmal és szeretetemmel a CSALÁDOMRA koncentrálok és csak az a fontos, ami itt van az ajtók mögött, ahol 8-an élünk.remélem mindig ilyen békében és szeretetben...
nehéz volt erre az útra lépni...
nehéz rajta járni, rögös és szomorú is ...
mert nincs vége...
de jöttetek velem, csak mi négyen...
és én hiszem, hogy tudni fogjátok, hogy ez egy helyes út volt...
hiszem hogy tudni fogjátok, hogy a nehéz út során mennyi értékes dolgot láttunk, találtunk, tapasztaltunk, gyűjtöttünk...
a leghelyesebb amit választhattunk...
SZERETLEK BENNETEKET...
" Csak tanulj szorgalmasan, és rajta légy, hogy a dicsőség koronáját elnyerjed! Nincs a világon szebb és dicsőbb dolog, mint a becsületes név és a jó hír. A földi javak elveszhetnek, de aki becsületét vesztette, mindenét elvesztette. Becsüld az embereket! Aki másokat megbecsül, magamagát becsüli. Anyai áldásommal minden jót kívánok neked. Bárhova vet a sors, maradok mindenütt és mindenkor a te forrón szerető anyád:
Zrínyi Ilona "
Erre vagyok nagyon büszke:))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése